Ludanyhalaszi.hu - Ludányhalászi Község Hivatalos Honlapja

A „Rádayak faluja” tárt karokkal várja mindazokat, akik részesülni szeretnének „Görbeország” ezen szegletének apró csodáiban.

Szép hagyományunkhoz híven május első vasárnapján ünnepeltük az édesanyákat, nagymamákat. Rendhagyó módon az idén az iskola tornatermét díszítettük, és nemcsak a gyermekek, a szívünk is ünneplőbe öltözött. Először az óvodások műsorát láthattuk, minden gyerek egy-egy tavaszi virággá változott az előadás alatt, és képletesen egy hatalmas tavaszi virágcsokorral köszöntötték az anyukákat, nagymamákat. Verseltek, énekeltek, táncoltak – …

Tovább

16 fő indult szombat reggel a kirándulásra, először a Szilvásváradról erdei kisvasúttal mentünk ki a Szalajka völgybe, ott sétát tettünk, megnéztük a Fátyol-vízesést. A kisvasúttal visszaérkezve ebédre pisztrángot ettünk, egy kis borral vagy üdítővel. A két kisbusz szép időben és tájon vitt bennünket Egerbe, ahol az Egri Várat néztük meg, majd a kazamatákat, a Hősök …

Tovább

Itt volt május elseje. Énekszó és tánc ugyan nem köszöntötte, azonban meleg étel és baráti beszélgetések annál inkább. Településünk lakóit a munka ünnepén egy tál ínycsiklandó babgulyásra hívta meg az önkormányzat az Öreg tó partjára. Szerencsére az időjárás is kegyes volt, a kora tavaszi melegben kellemes társalgással és hűvös sör mellett telt el a délután. …

Tovább

Autómentes Nap   Esős, hűvös idő. Lovak Illata. Sok ember. Gyönyörű környezet. Vajon, ahol ezek együtt vannak, ott mi történik? Természetesen Ludányhalásziról van szó. Bár a települést legtöbbször elkerüli az eső, ezen a napon nem ez történt. Sötét fellegekkel érkezett a hidegfront, de ez nem szegte kedvét az embereknek, hogy ellátogassanak a Timi-tanyára. Ez a tiszta, …

Tovább

Karácsonyt váró est   December 17-én került megrendezésre a 2018.évi karácsony váró est. Településünkön hagyománynak számít, hogy szent este előtt együtt próbálunk ráhangolódni az ünnepre, ami valljuk be a mai világban egyre nehezebb. Azok, akik tiszteletüket tették ezen a falusi ünnepségen a karácsony jegyében láthatták az óvodások és az iskolások előadását, hallhattak egy verset Abonyi Gabriellától, valamint szívmelengető …

Tovább

Idősek napja   Idén december első napján került sor településünkön az idősek köszöntésére. A tavalyihoz képest többen fogadták el meghívásunkat, ennek köszönhető, hogy a megjelenteknek szánt ajándék – ami idén egy esernyő volt – kevésnek bizonyult. Az önkormányzat azóta már pótolta a hiányt. A polgármester úr ünnepi köszöntése után, Végh Sebestyén Gáborra, Sebő bácsira terelődött …

Tovább

1956-os koszorúzás és megemlékezés   2018. október 22-én a kora esti órákban településünk lakói megemlékezhettek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről. Az eseményre az iskola udvarán, az ifjú ellenálló szobránál került sor. Örömünkre Balla Mihály országgyűlési képviselő úr elfogadta meghívásunkat. Ünnepi beszédét rövid köszöntő a településünket is érintő 1956-os események összefoglalóját követően hallhattuk, valamint a képviselő úr lerótta …

Tovább

Közmeghallgatás   Ludányhalászi képviselő-testülete 2018. november 29. napi ülését közmeghallgatással kötötte egybe. Az érdeklődők 18.00 órára érkezhettek a művelődési házba. 40 fő jelent meg összesen. Rövid köszöntő után dr. Ludvai Dezső rendőr alezredes a Szécsényi Rendőrkapitányság vezetője adott tájékoztatást a szécsényi járás és Ludányhalászi közbiztonságáról. A statisztikák szerint településünk közbiztonsága a térségben a jobbak között van. …

Tovább

Szüreti Fesztivál   A hagyományosnak számító szüreti felvonulásra idén szeptember 29-én került sor. A felvonulók palettája ez évben is színes volt. A szegedi dobosok és zászlódobálók most is szívesen elfogadták meghívásunkat, így visszajáró vendégként vezették fel a menetet. Örömünkre szolgált, hogy pár év kiesés után az általános iskolás gyerekek ismét bemutatták néptánc tehetségüket, felkészítő tanáruk Sisáné …

Tovább
Page 3 of 5 12345