Idősek napja

2012. december 1.

2012 utolsó havának első napján került újra megrendezésre az Idősek napja a helyi művelődési ház nagytermében. A legidősebb korosztály képviselőinek készült ünnepség délben vette kezdetét. Polgármesterünk megható beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt. Ezt követte az óvodások aranyos műsora. Az iskolások a “Csillagszemű juhász” című mesét adták elő a színpadon, a lányok pedig táncoltak. Végül, de nemutolsósorban a felnőtt énekkar előadását hallhattuk ludányi népdalokkal.
Az óvoda konyhásainak nagyon szépen köszönjük a finom ebédet: a karfiollevest, a Budapest szeletet tört krumplival és uborkával, desszertként pedig almás kockát kaptunk. Ebéd után Orsi volt az egyik sztárvendég. Elhangoztak ismert, és kevésbé ismert dalok. Orsi után jött a következő fellépő. Idén Soltész Rezső művész úr látogatott el hozzánk. Az előadása nagy sikert aratott minden korosztály körében. Ebben a nosztalgikus hangulatban fejeződött be a rendezvény a délutáni órákban. Minden vendégnek köszönjük a részvételt, és bízunk benne, hogy a következő esztendőben legalább ugyanennyi lesz a résztvevők száma.